2018. júl 02.

Új helyszínen a Vingardium Borliget

írta: VingardiumBorliget
Új helyszínen a Vingardium Borliget

vingardium_emberek_110_of_138.jpg

Nem kell megijedni - új a helyszín és mégsem. Az Erzsébetliget ősfás sétányától senkinek sem kell elbúcsúznia, a fesztiválbusz is pont ugyanott fog megállni. Viszont a tér megváltozik, méghozzá a májusban indult felújításnak köszönhetően. Az Erzsébetliget fejlesztésére 300 millió forint kormányzati támogatást kapott a kertváros különböző alprojektek keretében. Utolsó állomásként az Erzsébetligeti Színház előtti terület szépül meg. A színház pincéje korszerűbb szigetelést kap, a szabadtéri rendezvények központi helyszínéül szolgáló színpadnak pedig új helyet alakítanak ki. Ha minden jól megy, augusztus elejére kész lesz minden – a gyerekjátszót például újrafüvesítik.

Mi már lázasan tervezgetjük a Vingardium térképét, hisz például több borászatnak új helyet kellett keresnünk, és az öntöző berendezés miatt idén a Hintayo-tól meg kellett válnunk. Persze nem maradtok élmények nélkül, és a tervek alapján nagyon hangulatos lesz az új placc is. Új helyen lesz a gasztroudvar, és a kisszínpad koncepcióját is átalakítottuk.   

Gyertek el, fedezzétek fel, szeressétek!

www.vingardium.hu

Szólj hozzá